Diszkográfia 1960-2011
„Tapasztalatom szerint a zene egyfajta “nyelv”. Élhetsz bárhol a világon, lehetsz fekete vagy fehér, lehetsz gazdag vagy szegény érted és érzed a zene “nyelvét”.
Szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen beleszülettem a zene világába. Karnagy édesapám mellett mindennapi életem részévé vált a muzsika, ami meghatározta és formálta életemet. A hetvenes évek elején jazz klubot alapítottam és vezettem 16 évig. Rendszeresen felléptek nálunk a magyar blues és jazz zenészek kiválóságai. A “Vasfüggöny” ellenére néha, egy-egy nyugat-európai muzsikust és együttest is vendégül láthattunk. Köszönhetően ennek az igényes zenének a 16 év alatt rendkívüli tapasztalatra tettem szert a blues és jazz világában, melyről később zenetörténeti előadásokat tartottam és zenekritikákat publikáltam.
Az elmúlt 45 év alatt több ezer CD-t gyűjtöttem össze. Megítélésem szerint, ma már olyan gazdag zenei anyag halmozódott fel a világban, hogy szinte lehetetlen kiigazodni benne. Ezért határoztam el, hogy egy jól használható, hasznos információt tartalmazó könyvben összegyűjtöm a legkiválóbb zenészek munkáit és azokat a ritkaságokat, melyeket még a zenerajongók többsége sem ismer. Teszem ezt többek között azért, hogy a ma ismert muzsikusok mellett az ötvenes-hatvanas évek meghatározó egyéniségei, “öregjei” se vesszenek a feledés homályába, még a fiatal zenerajongók is ismerhessék lemezeiket.
A lemezgyűjtők, zenei szerkesztők és szakírók számára nélkülözhetetlen kézikönyv lesz, hiszen számtalan kevésbé ismert, mára már elfeledett muzsikus több száz CD-jét is tartalmazza a kiadvány.”
Magyar Miklós
Érdekességek
- Netpartners - egyszerűen jó üzlet!
- Diszkográfia 1960-2011
- Egy csomag profizmus - a Sprinter új arculata
- A Saxon embléma, már közel 20 éve
- Multiple Message Menu - (Innováció)
- OXY - Stop spot - megoldás egy vissza-visszatérő problémára
- T-SYSTEMS - IT-szolgáltatás felsőfokon
- Irtóbiás - a zöld (bio)lovag
- Gorenje - új stílus a Pininfarinától

